Én számtalan céggel és annak számtalan alkalmazottjával vagyok kapcsolatban, akik szoktak minden évben tőlünk céges szinten kapni valamilyen ajándékot. Számtalan féle és formájú ajándékot kitaláltunk már év vége közeledtével, de most tanácstalanok lettünk, hogy a négy év közös partnerség alatt, vajon melyik volt az a termék vagy márka, ami a legjobban bevált számukra, vagy amit a legszívesebben fogadtak. Csináltunk tehát a marketing osztály javaslatára egy szavazást. Bár a karácsonyi ajándékok mindig sikert alkotnak, ebben az évben szerettünk volna tényleg olyan ajándékot adni, amivel valamennyi partnerünk meg volt elégedve és valóban nem csak örömöt okoz, de megfelelő szolgálatot is teljesít az ajándék az év vége közeledtével és remélhetően még hosszú időn keresztül, tartósan.
A szavazás eredménye egészen meglepő lett számomra, mert nem valami luxus termék márkáját választották a partnerek, pedig tényleg rengeteg féle terméket kaptak már tőlünk, csokit, mini parfümöt, tollat. Ők azonban egy teljesen hétköznapi használatú eszközöket biztosító márkát és annak termékeit választották, ami nem volt más, mint a baseus hungary. Én egy nagyon gyakorlatias ember vagyok és talán ebből kifolyólag inkább azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért is nem gondoltunk rá, hogy ez lesz majd a befutó a partnerek között, a marketing osztály női munkatársai azonban nagyon meglepődtek ezen az eredményen, bár ők is beismerték, hogy imádják ezt a márkát, és nagyon tartós bármelyik termék amit eddig innen rendeltünk.
Több sem kellett tehát, azonnal ilyen irányba vettük az ez évi partnerajándékok beszerzésének irányát, és valóban hihetetlen testre szabott és maradéktalanul használható, tökéletes termék listákat tudtunk kialakítani mindegyik partnerünk számára. Nagyon örülök, hogy meglépük ezt a szavazást, és biztos vagyok benne, hogy jövőre is csak ilyen termékekkel kedveskedünk majd az ügyfeleink számára.