Most minden a gázszámlák és az áramszámlák körül forog az országban. Teljesen érthető, hiszen egy átlag feletti gázfogyasztás esetében az ember akár másfélszer nagyobb gázszámlát is kaphat havonta, átalányban, ami hihetetlen módon megnöveli a háztartások rezsi számláinak összegét. Szerencsés az az ember, aki átlag alatt fogyaszt, vagy akit nem érint meg anyagilag a változás, az esetek többségében azonban arról beszélhetünk, hogy mindenki igyekszik valamilyen alternatív megoldással és gyorsan csökkenteni a gázfogyasztást. Persze megoldást jelent a fűtés mellőzése, ekkor azonban a család didereg, ami nem jelent tökéletes megoldást azt gondolom egy háztartás számára sem, nem még hogy ha gyerekek is élnek a házban. A hűtő-fűtő klímarendszer a tökéletes megoldás mostanság.
A hőszivattyús megoldások ugyanis lehet, hogy korszerűbb és megbízhatóbbnak mondott megoldást adnak, azonban jelenleg közel három hónap a beszerzési idő, ami kiszámolva már nem igazán éri meg az akár két millió forintos bekerülési árat, a napelem rendszerekről pedig nem is beszélve ami akár egy nagyobb rendszer esetében már hat millió forintba is kerülhet, hiszen iszonyatosan megnövekedett a kereslet ezek iránt a megoldások iránt, így az áruk is az egekbe növekedett. Nem mondhatom hogy a klímaszerelés ára nem emelkedett, hiszen a beltéri egységek piaci ára folyamatosan nő, és a beszerelés díja is biztosan emelkedett az elmúlt évhez képest, azonban közel sem vállalhatatlan áron, úgy, hogy a fogyasztás tekintetében korszerű és modern megoldást nyújt a gázrendszer támogatására és így pedig a számla csökkentésére.
Mi a djgepeszet csapatának segítségét kértük és már élvezzük is a klíma rendszer nyújtotta meleget az otthonunkban. Persze a nagyon kemény mínuszokban szükség lesz a gázrendszer segítségére, azonban jelenleg iszonyatosan kényelmes, hogy tudjuk szabályozottan fűteni azokat a helyiségeket amelyekben tartózkodunk, és nem az egész ház fűtési számlája érkezik a következő hónapban. Nekünk nagyon fontos volt, hogy még az éves leolvasás előtt meg tudjuk húzni a gázfogyasztás mértékét egy vonal alatt, hiszen iszonyatosan sokat kellett volna fizetnünk, és ennek a rendszernek köszönhetően már most látszik, hogy ez sikerült, és még az áram számla esetében is az átlag alatt fogunk tudni maradni, így pedig kimenekültünk a rezsi díjak növekedésének szorításából. Csak ajánlani tudom ezt a csapatot és a klíma rendszer telepítés szolgáltatásukat is, mert tökéletes elégedettséget érzünk a rendszer használatát illetően.