Nagy bajban a legnagyobb segítség

Én nem tudom, hogy ki hogy van vele, de sosem gondoltam volna, hogy az én életemet is ennyire befolyásolja az, hogy a telefonom a kezem ügyében van-e, és hogy megfelelően működik vagy sem. Azt gondoltam, mindig, hogy az emberek túloznak, amikor arról beszélnek, hogy a telefonok irányítják az életünket, de rá kellett jönnöm, hogy nekem is nagyon fontos, hogy mindig elérhető és mobil legyek. Főleg a munkámban, mert ha az ügyfelek nem tudják felvenni velem a kapcsolatot, és nem tudnak időpontot kérni, foglalni vagy módosítani, akkor egész egyszerűen szinte ellehetetlenedik a munkám és nem igazán tudom máshogy megoldani ezt, csak a telefonommal. A weboldalamon van időpontfoglalási lehetőség, de nem igazán élnek vele. Inkább mindenki sms-t ír vagy felhív telefonon. Amit persze meg is értek, csak hát ha mondjuk betörik a kijelzőm, mint valamelyik nap, akkor az egész lehetetlenné válik, mert nem igazán látom, hogy ki mit szeretne és válaszolni se nagyon tudok rá sajnos.

Így aztán ilyen helyzetben az ember két dolgot tehet. Gyorsan vesz egy másik telefont, amire valljuk meg őszintén, kevés lehetőség van, hiszen ezek az eszközök manapság már nem pár ezer forintba kerülnek, vagy talál egy samsung szerviz csapatot, akik hihetetlen profin és gyorsan segítenek a készülék javításában. Hát én elkezdtem egy ilyen csapatot keresni, de nyilván, ezer és meg egy lehetőség van erre, de az ember nem igazán tud mi alapján dönteni. Biztonságra és gyors, profi munkára vágyik. Én ilyenkor bizony felkeresem az ismerőseimet és segítséget kérek tőlük.

Két ember is az androidszerviz.hu csapatát ajánlotta, így hát felkerestem őket, és nem is kellett csalódnom. Nagyon gyorsan és hihetetlen profizmussal tudtak segíteni a kijelző cserében, és az árra sem igazán panaszkodhatok, mert azok alapján amit én láttam a neten még az árak tekintetében is nagyon vállalható a szolgáltatásuk. Csak ajánlani tudom őket bárki számára, biztosan nem fognak csalódni sem a csapatban, sem pedig az általuk nyújtott szolgáltatásban.