Ha bárki manapság belegondol abba, hogy régen milyen volt egy vállalkozást alapítani és folyamatosan növekvő státuszban tartani, eredményeket elérni, illetve milyen ma egy ugyanilyen sikeres céget alapítani és vezetni, akkor láthatja, hogy bár a piac iszonyatosan nagy változásokon ment és megy végig a mai napig is, szinte minden pillanatban, egyetlen egy dolog nem változik, hogy folyamatosan alkalmazkodni tudó és folyamatos fejlődésre képes szervezetet kell kialakítani és működtetni, mert csak így biztosítható a siker. A cég évről évre történő növekedése rengeteg munkát és nagyon sok tervezést igényel a cég vezetőjétől. Én is megküzdöttem ezzel a cég alapításának idején, hiszen fel voltam készülve nagyon sok dologra, de arra nem, hogy kitaláljam, hogy hogyan, miként fogom tudni megoldani egy ekkora szervezetnél azt, hogy folyamatos fejlődésben tudjon maradni. Hála a jó égnek kaptam egy tökéletes javaslatot és egyben ajánlást, hiszen a kogwheel csapatát ajánlották külső szakértő partnerként arra, hogy a coaching és a tréning világában eredményes és sikeres munkát végző segítőtársam legyen. Nem is kellett csalódnom sem bennük, sem pedig az eredményeikben azóta sem.
Maximálisan meg vagyok elégedve ennek a csapatnak a munkájával, hiszen iszonyatosan hatékonyan és folyamatos fejlesztésekkel segítenek bennünket szervezeti szinten és egyéni szinten egyaránt. Mindenkinek csak javasolni tudom ezt a csapatot, mert bár manapság egyre elterjedtebb a coaching és szervezetfejlesztési feladatok ellátása, kevés olyan profi és lelkiismeretes csapat dolgozik ezen a területen mint a Kogwheel csapata. Nagyvállalati szinten is nagyon hatékonyan és gyorsan tudnak haladni akár a vállalati kommunikáció, akár a csapatépítő tréning terén egyaránt, pedig hát tudjuk, hogy egy nagyobb szervezettel sokkal nehezebb úgy dolgozni, hogy az ne ellenállást és lehetetlen helyzeteket váltson ki, hanem lelkesedést. Nálunk a Kogwheel csapatának ez tökéletesen sikerül.
Számos olyan visszajelzés érkezett a munkavállalók részéről, hogy nem csak eredményét és hatékony fejlesztő tartalmát érzik a tréningek sorának, hanem egyben nagyon jó hangulatban is telnek ezek a foglalkozások, nem mellesleg pedig erős közösség összetartó erejük van. Így tehát én azt mondhatom, hogy több legyet ütünk egy csapásra. Aki tökéletes eredményt és profi szakembereket szeretne csak őket tudom ajánlani.